Shetim tudta, hogy ezek az erdők veszélyesek, ám remélte, hogy nem az első nap talál rájuk a kaland. Az erdőből veszélyes ellenség bukkan elő, és üldözőbe veszi az utazókat. Sikerül előlük biztos búvóhelyet találni, vagy a kitartó ragadozók martalékává lesznek?

Az erdő árnyai most még félelmetesebbnek tűntek, mintha ők maguk is azon mesterkednének, hogy a két utazó az albatharok karmai közt végezze. Az út egyre jobban szélesedett, míg végül a menekülők elfértek egymás mellett. Mivel a mupák nem túl jó futók hosszú távon, lassulni kezdtek.

Mikor az út jó pár lábbal magasabban futott, mint az erdő talaja a férfi letért róla, és szépen leügetett a sziklás emelkedőről. Nem sokkal egy öreg tölgy mellett, ami szinte egybenőtt a sziklás peremmel, felfedezett egy sötét lyukat.

– Be a barlangba, kölyök! – mutatott rá, ezt követően arra húzta a kantárt és besietett, a fiú pedig utána.

Az üreg erőteljesen lefelé ívelt, nem volt túl tágas sem, így leszálltak a mupákról, majd gyalog siettek a mélységbe. A trükk bevált, üldözőik tovahaladtak és nyomukat vesztették.

– Gyerünk beljebb! – Shetim aggódott, hogy a hangos zihálásra felfigyelnek, mivel a barlang kissé visszhangzott.

A lehető leghalkabban haladtak lefelé, amikor a talaj hirtelen vízszintessé lett. Lassan kitapogatták a falakat is.

– Áu, a fejem! – nagy koppanás hallatszott – Egy polc!

– Hallgass! – förmedt rá Shetim, majd kinyitotta ökölbe szorított vaskesztyűs kezét, amiből most pislákoló fehér fény áradt.

A varázslat segítségével sikerült jobban szemügyre venni a helyet. Egy nagyobb szobába tévedtek, ami tele volt ódon holmikkal, valamelyik egészen messzi tájról származott. Mindenhol ősi tekercsek hevertek, bájitalos szelencék, apró varázstárgyak és megannyi alkimista lombik és kémcső. A szobát az öreg tölgy gyökerei fonták át, ahol pedig kilátszott a sziklafal, ott rúnák villóztak.

A férfi felfedezte, hogy közvetlenül mellettük és a lábuk alatt is folytatódnak ezek az írások. Közelebb lépett, hogy tanulmányozni tudja őket.

– Jól van, beszélhetsz – szólalt meg Shetim – Nem fog kiszűrődni a zaj, sem a fény, de ne nyúlj semmihez, megértetted, kölyök? – ezzel egy karsuhintására az összes gyertya meggyulladt. Több volt, mint amennyit elsőre észrevettek. Az alacsony mennyezetes szoba végében ezernyi gyertya lángja fényesítette be a helységet. A két utazót is megvilágították, és most már jól látszott rajtuk a csapzottság. A férfi térdig érő fekete vászontunikája több helyen is szét volt szaggatva, a lyukakat pedig vér áztatta, hol a sajátja, hol pedig a bestiáké. A suhanc is hasonlóan nézett ki, szőrméi és bundái vörösen csillogtak, bundaköpönyege felét egy fenevad elmarta.

– A nevem nem „kölyök”, hanem Inalir, ha már itt tartunk – jegyezte meg bosszankodva a fiú – A tiéd Shithím, ha jól emlékszem – Az ifjú álmélkodva járta körül a rejteket.

– Nem Shithím, hanem Shetim... – A Lord az apró asztalhoz lépett, amin egy kupac pergamen sorakozott. Az egyiket felkapta és kinyitotta.

– Bocsánat – húzta el a száját Inalir – Nem úgy volt, hogy nem nyúlunk semmihez?

– Úgy volt, hogy te nem nyúlsz semmihez – nézett rá a tekercs mögül a férfi – Le merném fogadni, hogy a fele lopott holmi.

– Honnan veszed ezt? – lépett mellé a fiú, hogy ő is belenézhessen a tekercsbe, de a Lord elhúzta az orra elől.

– Onnan, hogy a koboldok nem éppen arról híresek, hogy megdolgoznak ezekért az értékes tárgyakért – mutatott a nagy fametszetre a falon, ami két táncoló, tivornyázó koboldot ábrázolt. – Mellesleg mit kotnyeleskedsz, úgysem tudsz olvasni – fordította sanda tekintetét a suhancra, aki sértődötten csattogott vissza mupájához.

A hangokra egy öreg, rusnya lény bicegett elő görbe lábán a szomszéd szobából, ami feltehetőleg a hálófülke volt.

– Mi ez a hangzavar? Ki merészel ide belépni? – nyitogatta csipás szemét a kobold. Amint kilépett a világosságba jól látszódott fehér hálóköntöse és alvósapkája. Mogorva arckifejezése olyan rúttá tette bibircsókos arcát, hogy még a mupák is megtorpantak egy pillanatra.

A két idegen éber és megilletődött tekintettel figyelte az alacsony, nagy orrú, zsörtölődő egyedet.

– Bocsáss meg kobold uram, hogy ily kései órán zavarjuk – szólalt meg Shetim, majd levett egy apró, csontból faragott farkast a hozzá legközelebb lévő polcról – ,de ezúton is közölnöm kell ő méltóságoddal, hogy a másoktól eltulajdonított holmit lefoglalom. Továbbá szállást kell biztosítanod nekünk éjszakára.

– Mi? Csak nem lauták vagytok? Mégis hogy találtatok ide, elrejtettem a barlangot! – pánikolt a kobold, majd jobban szemügyre vette a két idegent. – Várjunk csak...ti nem lehettek lauták. Te barbár vagy! – mutatott Inalirra a göcsörtös ujjával, majd visszanézett a férfire – Te pedig valami tébolyult sámán. Tedd le a tekercsem és azonnal takarodjatok innen, vagy mindkettőtökből varangyot csinálok! – puffogott a vénség.

A fiú egy kicsit hátrahőkölt a fenyegetéstől, kicsit sem akarta varangyként leélni a hátralévő életét, főleg nem ilyen hidegben. Shetimnek azonban úgy kellett visszafojtani a nevetést, nehogy még jobban felidegesítse a kis vénséget. Még a végén szívrohamot kap itt neki a dühtől. Bár belegondolva nem lenne túl nagy veszteség. Karjait maga előtt összefonta, majd az apróságra meredt.

– Ugyan, kobold uram, ezek a kis apróságok eddig sem voltak a te tulajdonodban. Meg aztán kezd itt fogyni a hely, ahogy látom – nézett szét, hogy nyomatékot adjon mondanivalójának –, és amúgy is, örülj, hogy megtarthatod azt a két enyves kezedet!

A törpénél is alacsonyabb lény csak úgy forrt a dühtől, arca már rég vörösbe fordult. Károgó hangján egy ismeretlen nyelven kántálásba fogott, amitől megremegtek a falak, és a tölgy vastag gyökerei leváltak a falról, majd a Lord felé tekergőztek.

Inalir ijedtében a kardjáért nyúlt, a mupák pedig idegesen a kijárat felé hátráltak.

– Egész ügyes egy koboldtól, tehát nem csak dísznek tartottad azokat a tekercseket – lépett közelebb Shetim a felé nyújtózkodó vastag gyökérhez –, de ellenem több kell, mint holmi olcsó illúzió. – A férfi kezével legyezgetni kezdte az elé kivetített káprázatot, amit nem is tudott megfogni, keze átsiklott rajta, majd a megidézett fagyökerek el is tűntek. – Most pedig, ha nem haragszol, aludni térnénk, elég hosszú volt az éjszakánk, amint az rajtunk is látszik. Remélem nem veszed sértésnek, ha most megkötözlek.

A lénynek ellenkezni sem volt ideje, Shetim oldaláról a varázskötél azonnal felé száguldott, és egy szempillantás alatt gúzsba kötötte. A Lord odasétált hozzá, levette róla a hosszú manósapkát és bekötötte vele a száját is.

– Jó éjt csókot sajnos nem tudok adni – mutatott a maszkjára, szeme szemtelenül csillogott, hangja rendkívül szórakozott volt.

A fogoly éktelen dühében pattogott és amennyire hallatszott, szitkozódott, ám a férfi megfogta és átette a szoba egy távolabbi sarkába.

– Azt hittem kinőttél már ezekből az ifjonc csínyekből – A háttérben Inalir már a könnyeit törölgette.

– Ezt nem hagyhattam ki. Amúgy is meg kellett kötöznöm, ha csak nem akarod, hogy a fejeden ugráljon, miközben alszol – erre a sarokból még jobban felerősödtek az elégedetlenség hangjai, mire Inalir újból nagy nevetésben tört ki.

– Alhatsz az ágyában, ahogy elnézem egész kényelmes lehet – nézett be a sötét hálófülkébe – Nekem megfelel a padló, amúgy sem férnék el abban a kis fészekben.

A fiú beljebb terelgette a hátasokat, majd aludni tért. Shetim egy ideig a sebeivel bajlódott, majd letelepedett a mupák közé és próbálta magát kényelembe helyezni.

<< Előző ¤ Tovább >>