Shetim és társa nekivágnak a nagy útnak. Az ifjú még csak nem is sejti, mi vár rá, a Lord azonban igyekszik felkészíteni. Vargilia vad tája senkinek sem kegyelmez, még egy Lordnak sem. Lehet, hogy a tapasztalatlan ifjú odavész? Ha igen, mégis hogy bizonyítsa a Lord hőstettét a törzs előtt?

 

Az erdőt hideg szellő járta át, a fák lombaji csupaszon nyújtóztak az égbe. Amint a két utazó az ösvényen menetelt, hátasaik talpa alatt halkan ropogott az enyhén fagyott avar. Még alig távolodtak el Csontosbőrtől, de a rengeteg máris egyre vadabb arculatát tárta eléjük. Ha csak az ösvényen kívülre tekintettek áthatolhatatlan dzsumbuj figyelmeztette őket arra, hogy Vargiliát nem lehet megszelídíteni. Ezekben a kora reggeli órákban az állatok nagy része még aludt, leszámítva a madarakat, akik hangos csicsergéssel kísérték őket, így zavartalanul utazhattak.

– Voltál már valaha a Zsinyec-hegységben? – kérdezte egy kis idő után Shetim a mellette utazó fiút.

– Nem, még soha – válaszolta –, de mindig is szerettem volna messzebb menni az erődtől, mint a szomszéd falu. Eddig sosem engedtek el, azt mondták várnom kell, míg igazi harcossá nem avatnak.

A lord bólogatott magában, de nem szólt semmit. Némán haladtak előre az úton.

– Messze vagyunk még? – törte meg a csendet a fiú. Látszódott rajta, hogy zavarja a hallgatás, inkább csevegett volna útitársával, hogy oldja saját feszültségét.

A férfi hátranézett az erőd irányába, majd vissza előre.

– Már csak négynapi járóföld, úgyhogy nem mondanám messzinek, persze a hegyeket leszámítva, ami további három nap.

– Egy hét? Végül is az nem olyan sok...és egész végig ilyen csöndben fogunk haladni? – kíváncsiskodott az ifjú.

– Nem, ha állandóan jár a szád. Inkább becsüld meg ezt a nyugalmat, nem sokszor lesz benne részed, úgy érzem – zárta le a beszélgetést Shetim.

Jó pár óráig semmi érdemleges nem történt, nem nagyon mert megszólalni a kölyök. A mupák csendesen haladtak előre, mintha maguk is csak a téli tájban gyönyörködnének. Délben megálltak, hogy egyenek valamit, aztán újból felkerekedtek, egyre beljebb és beljebb hatolva a sűrűbe. Éjszakára egy hatalmas, vastag törzsű fa alatt táboroztak le. A fiú épp tűzrakáshoz készülődött, amikor a Lord ráförmedt.

– Mit csinálsz? Nem rakhatsz tüzet, ki tudja kit csábít ide! Tedd le azokat a gallyakat!

– Ha nem rakunk tüzet meg fogunk fagyni! – ellenkezett, de Shetim hamar lecsillapította.

– Ne aggódj, kölyök, nem fogsz fázni – A férfi ezekben a pillanatokban Szürke leszerelésével foglalatoskodott. – Inkább te is pakold le a hátasod – szólt az ifjúnak, aki eleget tett az utasításnak.

Mikor mindketten készen lettek letelepedtek egymás köré, a két vándor belül, a mupák pedig kívül helyezkedtek, hogy melegítsék egymást. Ekkor Shetim szája elé tette két markát, és suttogni kezdett bele, bár a szavakat nem lehetett kivenni. Néhány pillanat múlva már senki sem didergett, csak a szájuktól eltávolodó fehér pamacsok jelezték, hogy bizony még tél van.

– Ezt hogy csináltad? – A suhanc meglepettségében csak pislogott. Karjait dörzsölgette, hogy elhiggye, tényleg nincs már hideg.

A férfi csupán intett neki, hogy aludjon, nem válaszolt. Az őket körülölelő tájat figyelte, és őrködött.

A vargiliai égbolt legnagyobb holdja, a Tevir a firmamentum legtetejét szelte át, jelezve az idő múlását. Halvány, kékes fénye beborította az éjszakát, ám a magas fák között épphogy csak át tudott szökni, hogy a rengeteg lakóit is megvilágítsa. A Lord látva, hogy eltelt a fél éjjel az őrségváltás mellett döntött, azonban mielőtt még felkelthette volna a fiút, léptekre lett figyelmes. A nagytestű lény alatt mélyen besüppedt az avar, hangosan lélegzett és szimatolt. A mupák felkapták a fejüket, ők is szaglászni kezdtek, és hamar ráleltek a veszélyforrásra. Mindkettő felállt, eztán feszülten bámultak az erdei ragadozó irányába. A suhanc legurult saját hátasáról, amin éppen aludt, halkan puffanva a földön. Ijedtében azonnal talpra ugrott és a kardjáért nyúlt, bár még maga sem tudta mi történt. A férfi megragadta a kezét, jelezvén neki, hogy ne csapjon zajt a fegyverrel.

Hirtelen éles, szaggatott rikoltozásra lettek figyelmesek. A mellettük kóválygó albathar farkas észrevette őket, s most társait hívja egy jó lakoma reményében.

– Vörös ördögök! – borzadt el a suhanc.

– Francba! – Shetim felmorrant – Ülj fel a mupádra, kölyök! – szólt rá az ifjúra, akinek nem kellett kétszer mondani, serényen a nagymacska hátára pattant, nyereg és szár híján pedig magabiztosan sörényét markolászta.

A férfi előrántotta kardját, utána várt az ellenség érkezésére. Némi idő elteltével vérszomjasan csillanó szempárok bukkantak fel minden irányból. Hangosan morogtak, nyálukat a földig csorgatták. A mupák szintén hangos morgással feleltek, szőrszálaikat pedig felfelé meregették.

Egy-két idegtépő másodperc után a farkasok támadásba lendültek. Shetim precíz kardcsapásokkal szabdalta a fenevadakat: amelyik elsőnek vetette rá magát annak torkát szegte, a másodiknak pedig teljes erejéből koponyájába mélyesztette kardja élét. Mupája vadul cibált egy másik farkast, hosszú nyakával könnyedén rántotta le a hátára ugró bestiákat, akiket szintén nem kímélt. Az egyiknek mélyen a pofáját csíkozta ki karmaival. A mögötte lopakodó egyednek alulról döfte át az állkapcsát lemezes orrszarvával.

A fiú is sok albatharba belemártotta kardját, amikor az egyik lesodorta a nagymacska hátáról.

Shetim – látva, hogy az ifjú bajban van – odapattant mellé és a fenevadat, aki éppen az alatta elterülő áldozatával foglalkozott, tarkón döfte. Kardja keresztül ment a bestián, és éppen az ifjú mellkasa előtt állt meg. A Lord eztán lerúgta a fiúról a tetemet és talpra állította. Másra nem is maradt ideje, egy újabb bestia támadt rá, méghozzá hátulról. Két hatalmas mancsával a vállaira nehezedett, úgy próbálta fejét a szájába venni, vagy legalábbis a földre taszítani. A férfi ekkor kardja markolatát megfordítva hasba szúrta, újra, újra meg újra, végül hátra pördült és elvágta a torkát, még mielőtt az elzuhant volna.

Ekkor három másik albathar bújt elő a sűrűből, fejüket laposan tartva, ugrásra készen.

– Állj mögém! – utasította Shetim a fiút, aki pár lépést tett hátrafelé. A Lord felemelte vaskesztyűs kezét, ökölbe szorította, majd fordult egyet és lendületből kinyújtotta a farkasok felé. A kesztyűből fekete nyalábok záporoztak a bestiák irányába, majd cikázni kezdtek körülöttük és rajtuk át, különös sebeket ejtve testükön. Hol a szemükön, hol a szájukon át távoztak, megvakítva őket, sikolyaikat pedig tüdejükben tartotta. Csak tátogni és toporzékolni tudtak, végül a varázslat megfojtotta őket, és mindhárom rángatózva zuhant össze. Holttestükön alig maradt ép terület, mindegyiket fekete, sistergő sebek borították, amikből halványszürke füst szállt fel, mintha megégtek volna.

Az albatharok eltűntek, egy időre megfutamodtak, de mivel jóval nagyobb falkákban élnek, bizonyára csak erősítésért siettek. Az erdő zengett a nyekergésüktől.

– Szereld fel a mupádat, kölyök! – szólt a parancs Shetimtől, de a fiú még mindig a három holtestet bámulta, tátott szájjal.

– Süket vagy? Indulj már! – kiáltott rá, mire a suhanc magához tért, és hátasához szaladt.

A Lord is ugyanígy tett, igyekezett Szürkét lenyugtatni, bár az még most zihált, kikerekedett szemével és kihegyezett fülével vadul figyelte a bokrokat, ahonnan támadói bukkantak elő. Pár pillanat múlva sikerült mindkettőt felnyergelni.

– Tűnjünk innen, még mielőtt megint ránk rontanak! – A férfi balra húzta el a kantárszárat, és máris vágtára ösztökélte hátasát, aki morgolódva bár, de nekiindult az útnak.

Rohantak árkon, bokron át, a mupák csak úgy hasították a levegőt maguk körül. A lovasok egészen a nyakukhoz húzódtak, hogy a sötétben nehogy levigye őket valami a nyeregből. Az üldözők hamar összeszedték magukat és egy kisebb csapat eredt a nyomukba. Shetim haladt elől, fekete köpönyegét és a fején lévő díszkoponya barna posztóját lobogtatta az ellenszél. Mögötte közvetlenül a kölyök loholt, az őt borító vörös bundák és szőrmék szálai fel-le jártak mupája minden lépésére. A szűk ösvényen az alacsony ágak megtépázták ruháikat, s hátasaik oldalát.

Hirtelen a semmiből eléjük tört két bestia, és az útjukat állta, ám sikerült átugratniuk őket. A Lord előkapta kardját és még mielőtt földet ért volna az alatt álló szörnyeteg hátán végighúzta fegyvere hegyét, majd tovavágtatott.

 

<< Előző ¤ Tovább >>

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés