Shetimnek immáron új akadályokkal kell szembenéznie. Egy barbárok alkotta hadseregből kell igazi, legyőzhetetlen harcosokat kovácsolnia. A muurok azonban gyanakvó természetűek, és rendkívül ragaszkodnak hagyományaikhoz. Sikerül rávennie őket az együtt működésre?

 

 

Pár óra leforgása után Lord Shetim ismét kilépett a sátorból. Végignézett az embereken, de csak búskomorságot, bizonytalanságot és gyűlöletet érzett bennük. Érkezésére egy pillanatig felkapták a fejüket, majd tovább folytatták teendőiket gyászos hangulatukban.

– Karakaz! – hívta újdonsült bizalmasát. Az ifjú szinte azonnal előfutotta sátrak közül, várva az utasításokat.

– Hívd össze a harcosokat, seregszemlét tartok! – mondta neki, miközben vállara helyezte kezét, majd útnak indította. Hosszú, lusta kürtszó hallatszott a levegőben. Az emberek először megszeppentek, gondolkodni kezdtek, végül arra jutottak, hogy jobb lesz ha megjelennek a Lord előtt. Szép sorban felsorakoztak a mupalovasok, lándzsások és az éppen leszerelt sasuk is, hátukon lovasaikkal. Shetim oldalán Karakazzal szépen végigsétált megannyi lapos pillantás között.

– Meg vagyok elégedve veletek, ahhoz képest, hogy barbárok vagytok igen jó páncéljaitok vannak – kezdte a monológját Shetim. – Ám ahhoz, hogy legyőzzétek az orkokat több kell, ennél is több – Ekkor egy tapasztalt lándzsás harcosra mutatott. Testét megannyi kusza tetoválás ékítette. – Te ott! Mi a neved?

– Mupfir – felelte dacosan. Érett férfi volt, a negyvenen is túl járhatott már. Hajában a fonatok már inkább tűntek rasztáknak, olyan rég nem fonatta újra. Vastag szemöldökét összehúzva meredt az idegenre.

– Úgy látom megéltél már egy-két csatát, Mupfir. Gondolod le tudnál győzni? – a Lord szeme összeszűkült, és várta a feleletet a férfitól. A harcos gondolkodóba esett, méregette az előtte álló különös alakot, nem igen tudta, mi erre a helyes válasz. Végül lassan bólintott egyet, de nem szólt semmit.

– Nos, akkor itt az ideje, hogy megmutasd, mire vagy képes. Nem használok mágiát, ha legyőzöl, elkotródom innen. A lándzsádat is használhatod, ha úgy tetszik – Shetim leoldotta kardját és Karakaz kezébe nyomta, majd harcra kész állást vett fel. Mupfir eleinte nem mozdult, csak állt ott, mint a cövek és ellenfelét figyelte. Teljesen váratlanul, egy hirtelen mozdulattal felé hajította dárdáját. Alighogy Shetim kitért előle máris a barbárral találta szembe magát, aki olyan gyorsan csapott le rá, akár a kígyó. Ököllel úgy arcon vágta, hogy hátratántorodott és lerepült róla a koponya fejdísz. A háttérben lévő katonák kárörvendően összesusmogtak és érdeklődve figyelték a párbajt, bár hangoskodni még nem mertek. Shetim megrázta a fejét, hogy látása kitisztuljon, de egy lélegzetvételnyi pillanat után máris jött az újabb szélsebes támadás, így csak védekezni tudott. Jó pár csapás volt az ára lassúságának. Mupfir csak úgy zúdította rá a rúgásokat és ütéseket, hol testre, hol a fejre, egy pár még a fejre is betalált. A Lord – amikor homályos látása elmúlt – hárításai valódi ostromba csaptak át. Mikor a muur oldalba akarta rúgni, megragadta annak lábát, majd erőteljesen csavart rajta egyet és előre lökte. Mupfir a porba zuhant, de a kitekeredett bokája miatt már nem tudta folytatni a párbajt, bármennyire is igyekezett talpra állni. Csak tehetetlenül morgott rá, őrjöngött, akár egy sarokba szorított, sérült farkas.

– Jó voltál, Muprif, de nem elég jó. Ahogy elnéztelek te vagy itt a legjobb harcos, de így is viszonylag könnyedén kerekedtem felül rajtad – szólt felegyenesedve Shetim, miközben mélyeket lélegzett be. A többi harcos felé nézett. Hangja határozott volt, tekintete tiszteletet parancsoló. Maszkját orrmagasságban sötéten csillogó vér itatta át az ütések miatt. – Azt akarom, hogy tibelőletek is legalább ilyen jó harcos váljék. Hatalmat adok nektek, amivel porba tiporhatjátok ellenségeiteket, és ha már ez a tudás birtokotokban van, senki sem szabhat gátat nektek! – a barbárok kissé meglepődötten tekintgettek Shetimre, Mupfirra és egymásra. Tetszett nekik ez a beszéd, de még mindig gyanakvóak voltak. A Lord Mupfirhoz lépett, rendellenesen kifelé hajló bokáját helyre tette, amitől az felordított, vaskesztyűs bal kezét pedig rászorította.

– Remek harcos vagy. Örülnék, ha segítenél kiképezni a többieket – szólította meg a Lord a földön fekvőt, miközben azon ügyködött, hogy meggyógyítsa. A férfi válaszképp csak morgott.

– Vagy úgy, nem vagy az a beszédes típus. Nem baj, ehhez a feladathoz ez nem is szükséges. Mellesleg nem nekem tennél szívességet, hanem anekik – nézett fel a többi katonára, majd vissza a sebesültre, akinek immáron sikerült eltüntetni sérülését. Mupfir fölállt, és pár másodperc gondolkodás után csak beleegyezően morgott néhányat. Szemében a bizalmatlanság fénye csillogott.

Az este Shetim mulatságot rendezett, amin a törzs színe-java megjelent. Miért is ne mentek volna, amikor az italt a házigazda állja? A Lord ezen az ünnepélyen nagy bejelentésre készült. Ha végre eléri, hogy megbízzanak benne, de legalábbis hajlandóak lesznek követni semmi sem állhat az útjába.

Az ünnepély remekül alakult, mindenki jól érezte magát. A férfiak kurjantásaitól volt hangos az erőd, a nők sürögtek-forogtak, hogy italt szolgálják fel. A fáklyák és a három hold fénye bevilágította a földet a tiszta égbolton keresztül. A szélcsendes időben a fák csupasz lombkoronái egy helyben szobroztak és nem táncoltak a dobok ritmusára. Shetim egy kortyot sem ivott, inkább kivárta a legmegfelelőbb pillanatot, aztán felállt, kezét a magasba emelte és hangosan beszélni kezdett.

– Halljátok szavam, Mupa törzs fiai! Remélem ma este mindenki jól mulat! – Válaszképp a részegedő tömeg még hangosabban üvöltött. – Bár még csak egy napja vagyok vezér, s még nem adódott alkalom, hogy bizonyítsak előttetek, úgy döntöttem elveszem Rei'hinát feleségül – A sokaság eme szavakra elnémult, és csak egymásra pillogtak, ám szóra egyik sem nyitotta száját. A Lord értetlenül bámult feléjük, nem tudta hova tenni a hatásszünetet. Ekkor lépett elő Szikla hajdani talpnyalója, Makhuuz. Mindenki megvetette, mivel számára kevés dolog szent, ráadásul rossz nyelvek szerint több összeesküvést is szőtt a hajdani törzsfő ellen. Mélyeket hajolt Shetim felé, majd felegyenesedett a szemébe logó két tincset hátra simítva.

– Nagyuram, ez sajnos nem lehetséges, mert bár a vezetőnk lettél, nem vagy közülünk való.

– Miről beszélsz? Ki vagy te? – Az újdonsült vezér haragos pillantásokat vetett rá, zavartságát próbálta titokban tartani. – Én vagyok az új fejedelem, jogom van hozzá.

– A nevem Makhuuz, Szikla hajdani tanácsadója. De visszatérve hozzád, csak a hét törzsön belül érvényesek a házasságok. Először fel kell avatnunk téged, hogy te is közénk tartozz, csak így veheted el Rei'hinát – hajtotta le ismét a fejét Makhuuz, hogy a Lord ne lássa lapos vigyorait.

Shetim intett neki, hogy folytassa, de egyre inkább aggódott ez miatt a dolog miatt, még ha érzelmeit a maszk el is takarta. Magában már szőtte a másodlagos terveket, amivel megmenthetné az ügyét. Jól tudta, ha erősködne a hagyományok ellen, azzal nem lopná be a szívükbe magát.

– Egy hőstett, vezér! Egy világraszóló hőstett, amit népünkért viszel végbe tulajdon két kezeddel, teljesen egyedül, és amit a sámánok megénekelhetnek majd.

– Sárkányt is ölök neked, ha ez kell a házassághoz – a Lord már épp kezdett megnyugodni, de Makhuuz még nem fejezte be mondandóját.

– Persze mindezt mágia nélkül kell elkövetned, saját erődből.

Shetim egy pillanatra ledermedt, és a talpnyalóra nézett. Az alávaló gyenge testéből és fekete szeméből csak úgy áradt a rosszindulat, ráadásul mindössze három tetoválás díszítette bőrét, még ilyen idős korában is: egy a szeme körül, egy-egy pedig a felső karjait. A vezér egy pillanatra el is gondolkodott azon, vajon milyen hazugságokkal érhette el azokat. – Mit kell tennem? – kérdezte kissé tartva a választól.

– El kell utaznod a Zsinyec magas csúcsaihoz másodmagaddal, aki szemtanúja lesz hőstettednek, ha esetleg nem maradna bizonyíték a tetemből. A feladat számodra biztosan gyerekjáték lesz, ó, vezér! Azt a boszorkányt kell megölnöd, aki rettegésben tartja isizsi testvéreinket. Már nagyon régóta okoz bosszúságot az Iruka törzsnek. Lemészárolja állataikat, és minden védtelent, és azt gyanítják a hely szellemét is fogságba ejtette Eddig minden bátor harcos, aki oda indult életét vesztette. Rajtad a sor, nagy vezér, hogy véget vess ennek és bizonyítsd képességeidet minden törzs előtt, és nem utolsósorban kiváló alkalom arra, hogy szertevigyük hírét vezérré válásodnak – a tömeg erre helyeslően zúgolódni kezdett, mire Shetim intett, hogy hallgassanak.

– Nem bánom, megölöm azt a nyomorult boszorkányt. Amíg távol vagyok Karakazra hagyom az irányítást – mutatott a mellette álló ifjúra, aki megtorpant a hír hallatán. Már éppen ellenkezni akart, amikor Makhuuz közbeszólt.

– Sajnálom, nagyúr, de a vezér helyettese mindig a sámán – nézett a tömegben ülő szakállas öregemberre, akinek a fején tollakkal díszített albatharfej díszlett, és vidáman danolászott magában. A vezér követte a tekintetét, de nem hitt a szemének.

– Tehát azt akarod mondani, hogy egy olyanra hagyjam a törzs vezetését, aki az éjjeli fagyban egy szál ágyékkötőben ücsörög a földön pusztán jókedvéből, miközben magával beszélget? Egy mókusba több felelősségtudat szorult – ellenkezett Lord Shetim, de Makhuuz erősködött.

- A sámánt nem illő sértegetni, nagyúr. Fogadd el, ez a hagyomány – hajtotta le ismét a fejét, és mélyen meghajolt. A vezérnek se kellett több, azonnal odalépett hozzá és megragadta a ruhájánál fogva. – Ne merészelj gúnyt űzni belőlem! – préselte ki a szavakat magából.

– Sajnos valóban ez a törvény – lépett elő a sokaságból Mupfir, akivel Shetim párbajozott – Ennek így kell történnie...vezér. – A harcos utolsó szavát bizonytalanul és elharapva ejtette ki a száján.

Lord Shetimnek nem adódott több alkalma az ellenkezésre. A többi barbár feszülten bámulta, így nem maradt más választása, mint épeszű vezető nélkül itt hagyni a törzset. Ám jól tudta, hogy itt mindenki arra számít, hogy oda fog veszni, ráadásul biztos volt abban, hogy mire visszaér valaki magához fogja ragadni a hatalmat. De – gondolta magában – ha sikerül a küldetés nem tehetnek semmit, közéjük fogok tartozni, így még újra vezető lehetek. Márpedig nem fogom ezt az egészet annyiban hagyni.

– Jól van, holnap reggel indulok, és végigcsinálom a próbát. De aki távollétemben önkényesen a helyemre lép, annak csúfos halála lesz – jelentette ki végül, majd fogta magát és Karakazt karon ragadva a sátrához sietett.

A muurok egy ideig hallgattak, majd egy részeg férfi elkurjantotta magát, és folytatódott a lakoma.

 

<< Előző ¤ Tovább >>

Vissza a bloghoz

Új hozzászólás Frissítés