Az idegen bemutatkozik és sikerrel jut be a barbár táborba, ráadásul erejét látva a törzsfő is hajlandó lesz tárgyalni vele. Észérvekkel igyekszik meggyőzni Sziklát, de mit válaszol majd minderre? Lesz olyan bolond, hogy ellenszegüljön egy hatalmas varázsló akaratának és keresztülhúzza számításait?

 Várakozással teli homály telepedett a tájra, mire a férfi felriadt álmából. Testét ujjnyi vastagon avar és föld borította, ami elrejtette az őt kutató barbárok elől. Koponyás fejfedője mellette feküdt, szintén elkaparva, a levelek közül mindössze két szarvának hegye látszódott ki. Az idegen feltápászkodott lesöpörte magáról a földet, elgémberedett tagjait pedig kinyújtóztatta.

– Ahelyett, hogy elkaparsz, mint valami döglött ebet egyszerűen fel is ébreszthettél volna – suttogta mérgesen a koponyának, majd felkapta a földről, leporolta és ismét a fejére helyezte.

– Te bűzlesz...kezd gyengülni a varázslat – fintorodott el. Halkan kántálni kezdett, elfedve a szagokat, majd mikor befejezte elindult a kapuk felé.

Az őrök feszülten figyelték a körülöttük elterülő sötétedő tájat. Az erdő csendességét egy robbanásszerű hang rázta meg, a levegőben por és faszilánk elegye cikázott. Mindenki eszét vesztve kapott fegyveréért, noha azt sem tudták mi történik körülöttük. A vastag fenyő és lándzsafa gerendákból készült kapu úgy hasadt ketté a mágikus robbanástól, mintha csak egy papírlapot ütöttek volna át. A barbárok vadul rontottak a befelé sétáló sötét alakra, aki karjainak könnyed mozdulataival elsöpörte őket az útjából. Nyílvesszők és dárdák süvítettek felé, amit még a levegőben elégetett, így mindössze a hamu ért el fekete ruházatáig.

Újabb hullám iramodott felé, ezúttal mupalovasokkal kellett szembenéznie. Hegyes dárdáikat felé szegezve iramodtak felé, mupáik veszettül morogtak, az idegességtől farkukat csóválták. Az idegen karomkesztyűs, nyitott bal kezét feléjük emelte, lefelé fordította és lassan összezárta, mire a földben mély hasadás szaladt végig. Néhány lovast elnyelt a hasadék, a többi pedig a ijedségtől felindultan oldalazott el a mély gödörtől. Ekkor hatalmas gyökerek csaptak fel onnan, amik megragadták a hátasokat és a rajta ülőket, mozgásképtelenné téve őket.

Úgy tűnt, a titokzatos mágus megállíthatatlan. Akik ez után próbáltak rátámadni néhány lépésnyire tőle fájdalmas görcsökbe szorulva hullottak a földre. Szikla törzsfő leplezetlen dühvel és döbbenettel szaladt az idegen elé. Kezében kardot tartott, de bölcsebb volt annál, semmint társai példájára felé rontson, hogy aztán ő is a fájdalomtól földre zuhanjon, még mielőtt kardjaik összecsaphattak volna.

– Mit akarsz tőlünk idegen? Ki vagy te? – kérdezte a sötét alaktól, kihívó tekintetét a másik arcába meresztette.

– A nevem Lord Shetim – válaszolta –, és csupán beszélgetni szeretnék.

Hosszúra nyúlt a tárgyalás Szikla törzsfő sátrában. Mindössze ők ketten, a muurok vezetője és az idegen voltak abban a hatalmas bőrből készült viskóban. Egy hang sem szűrődött ki, nem mintha tudott volna bárki is hallgatózni az őrökkel védett bejárat előtt.

– Még most sem fér a fejembe...minek akarod egyesíteni a törzseket? Hiszen már egyesítve vannak, én vagyok a törzsek fejedelme! – értetlenkedett Szikla.

– Ez tény és való, de a törzsek túlságosan távol helyezkednek el egymástól, és idefelé azt suttogta a szél, hogy csökken a tekintélyed – a Lord lapos pillantásokat vetett a főnökre, akinek az idők során – noha sokan tisztelték és szerették – távolabbi vidékeken nem óhajtották betartani törvényeit, mondván úgy sem tud mit tenni ez ellen, és ebben sajnos igazuk is volt.

– Hogy merészeled megkérdőjelezni a hatalmam? Idejössz, rárontasz népemre, erőszakkal próbálsz vezér lenni és azt várod, hogy a vargiliaiak behódoljanak első szavadra? Az ilyen nevezi magát Lordnak? – az öregedő férfinak láthatóan hatalmas önuralomra volt szüksége ahhoz, hogy ne kezdjen el kiabálni, és szitkozódni, de mégis sikerült visszafognia dühét és csak fojtott hangon, indulatosan közölte vele álláspontját.

– Igen, remekül vázoltad fel a helyzetet, ám azt elfelejtetted hozzátenni, hogy készen állok segíteni neked és népednek. Nincs fiú utódod, és ha meghalsz a törzsek között kitör a háború, amiben valószínűleg többen fognak ártatlanul elhullani, mint szeretnéd, ráadásul olyan hatalomért, amelyet valójában nem is birtokolhatnak. – a férfi felállt székéből, kihúzta magát, majd hátratette kezét és kihívóan meredt Sziklára. – Avass fel vezérnek és beteljesítem az ajánlatom, miszerint felemelem a muurokat és vele a hat törzset. Te sem gondolhattad azt, hogy a lauták majd ölbe tett kézzel nézik, hogy a termékeny földeket nem ők uralják. Előbb vagy utóbb el fognak tiporni mindent, amit csak el tudnak virágzásuk alatt, és az ő uralmuk ezen a vidéken sokkal borzalmasabb lesz, mint az enyém. Már ha néped megéli azokat az időket – A törzsfőnököt bosszantották eme tények, és láthatólag semmit sem tudott felhozni ezekkel szemben. Ő maga is tartott attól, hogy egyszer a lauták támadni fognak, hogy kiterjesszék birodalmuk határait, de fogalma sem volt, mit tehetne, hiszen nem állhat ellen egy olyan néppel, akinek harci masináik és erős páncéljaik vannak, ráadásul háromszoros túlerővel rendelkeznek. Mégis képtelen volt bízni az idegenben, elvégre ki jönne ide csak úgy, hogy barbárokon segítsen? Sejtette, hogy valami több rejtőzik a dolgok mögött, mint amennyit a Lord elárul neki.

– Hagyj időt gondolkodnom! – fogta a fejét Szikla – Addig vendég vagy nálunk.

– Nem bánom, gondolkodj csak, de aztán ne várasson sokat magára a válasz – jelentette ki Shetim, majd a kijárat felé nézett. – Ha nem bánod körülnéznék odakint is – A törzsfőnök kikísérte, majd népe előtt is kijelentette, hogy az idegen a tárgyalások végéig az ő vendége, mire azok félelemmel vegyült gyűlölettel méregették a sötét alakot, és amerre csak ő járt, igyekeztek elkotródni útjából.

A sötét harcos alaposan felmérte az erődöt, és a helyiek eszközeinek fejlettségét. Nem várt sokat tőlük, hiszen erősen elmaradottak voltak a lautákhoz képest, de pajzsaikat igen hatékonynak találta. A sasu bőre ellenálló, és erős burkot képez, főleg ha még ki is szárítják. Ám ezt csak különleges úton lehet végbe vinni, amit csak a Mupa törzs ismert. Márpedig ezt a módszert féltve őrzik. Fegyvereik ereje viszont szánalmas. Persehim seregével szemben fikarcnyit sem érnek holmi dárdákkal és silány kardokkal. Ezzel Szikla is tisztában volt, de mit tudna ő tenni ez ellen, hiszen ha arra adják a fejüket, hogy a lautáktól lopjanak azonnal lerohanják őket, és a túlerő felmorzsol mindenkit.

Shetim merengését egy fiatal muur fiú zavarta meg, aki elállta az útját. Teste vézna volt, szemei mély utálattal méregették az idegent.

– Nem tűrök meg ilyen sötét alakokat a népem között járkálni – jelentette ki határozottan. Barnás bőrén vastag vonalú tetoválások cikáztak, ám ezek nem voltak olyan részletesek és gazdagok, mint egy eredményes harcosé. Sötétbarna haját barbár szokás szerint két oldalról leborotválták és vállig hagyták nőni, a maradékot pedig egy copfba fonták a feje búbjától egészen az aljáig. A tarka madártollak büszkén meredeztek ki a hajkoronából. Jobbjában dárdát szorongatott, minek végét szintén tollak díszítették, masszív fa nyelén kacskaringós vésetek futottak, néhol sötét, régi vérfontok halványították el. Baljában egy vastag, térdig érő bőrpajzsot markolt, közepe egy vicsorgó mupát ábrázolt, aminek szemei hegyikristályból voltak kirakva. Homlokából és járomcsontjából apró tüskék meredeztek. E szavak után kihívó harci állásba helyezkedett, mellkasa fel-alá járt az izgalomtól.

– Ellenszegülnél a törzsfőd akaratának? – a Lord nyugodt maradt, kezeit hátra tette és egyenesen megállt a támadásra kész ifjú előtt. – Bátor bolond! Még ezek után is képes lennél kiállni velem, hogy láttad, mire vagyok képes? – a varázsló felnevetett és ragyogó barna szemeivel ellenfelét méregette.

– A törzsemért cselekszem. Ha meghalok hősként halok...

– Ugyan már! Hősök nem léteznek! – vágott bele a szavába Shetim – A történelmet a győztesek írják és nem az ilyen bolondok, mint te! Egy hét, egy hónap, vagy talán egy év múlva az anyádon kívül senki sem fog emlékezni arra, hogy te itt valaha a véredet adtad a semmiért. Eredj haza, vagy hűtsd le a fejed az itatóban! – A fiúnak se kellett több, azonnal a Lordra rontott, dárdáját egyenesen a mellkasának szegezte. A mágus vaskarmos kesztyűjével megmarkolta a dárdát, erősen megrántotta így a fegyver célt tévesztett, de a fiú továbbra is teljes lendületével, irányíthatatlanul egyenest felé száguldott. Végül az idegen jobb öklével erőteljesen arcon gyűrte. A barbár vérző orral és pislákoló tekintettel tántorodott hátra. Ezt kihasználva a Lord kicsavarta kezéből a hosszú fegyvert, majd térdhajlatába ütve nyelét ellenfele háttal a földre puffant.

– Kissé heves a vérmérsékleted – mondta Shetim, miközben a dárda hegyes felét a muur arcához tartotta – Szegődj mellém, és én megtanítalak tisztességesen harcolni. A tetoválásaid alapján nem lehetsz túl sikeres.

– Soha! – vágta rá az ifjú – Inkább ölj meg itt és most! – eközben a falubeliek mind őket figyelték, de egyik sem mert közelebb menni.

– Szükségem van szövetségesekre, gondold csak át az ajánlatom! Ígérem nem bánod meg! Ha pedig meg akarsz halni vannak erre egyszerűbb és fájdalommentesebb módszerek is. – a Lord elhajította a dárdát és bőrkesztyűs jobbkezét nyújtotta oda a fiatal harcosnak, aki elutasítva a segítséget feltápászkodott. Véres és poros arcát kézfejével törölgette. Kérdőn és kissé haragosan nézett a varázshasználóra, láthatóan nem igazán tudja mi tévő legyen.

– Adj időt gondolkodnom! – felelte végül.

– Hogy errefelé mindenki ilyen megfontolt... – tárta szét a karjait Shetim – Nem bánom, a fősátornál megtalálsz, ha döntöttél végre. De ne feledd, még egy ilyen lehetőség nem fog adódni az életedben – majd fogta magát és gyors léptekben elsétált.

<< Előző ¤ Tovább >>